- szentabrahami.ro

Ha önellátó életet választasz, sok mindenről kell lemondanod

Szentábrahám Székelykeresztúrtól hat kilométerre északra, a Gagy kiszélesedő völgymedencéjében fekszik. Bizton állíthatjuk, hogy Udvarhelyszék egyik legszebb helyen fekvő települése. A nap hétágra süt, bár ereje már kissé megfogyatkozott. Azért hálásak vagyunk, hogy novemberben is jutott elég fényből. Amint bejutunk a régi kúria kapuján, két megtermett kutya, Ciklon és Bátor üdvözöl.
Hamarosan a házigazda is megjelenik, s beljebb invitál. Az ajtón belül kiszélesedik a tér, egyik oldalon polcokon sorakoznak a saját készítésű termékek. Csíki Emese és családja évek óta foglalkoznak gyógynövénytermesztéssel és -forgalmazással. Ennek apropóján beszélgettünk munkáról, természetről, egészségről és arról, hogy lehet-e falun érvényesülni.
– Úgy szokott történni, hogy az emberek ki akarnak költözni városról falura, és tudatosan új, egészségesebb, természetesebb életmódot keresnek. Az én esetemben véletlenszerűen történt. Öt évvel ezelőtt családi ismeretségen keresztül találtunk rá erre a házra, ami Szentábrahám egyik legszebb épülete. Azt mondják, a Jakabházi családé volt az épület, de valójában az 1700-as évekből a Veres család örökségéről szólnak az írásos dokumentumok, ők építették ezt a kúriát. Aztán 1833-ban hozzátoldottak, megnagyobbították, és ez a dátum szerepel a ház homlokzatán. Az épület nagyon impozáns, nyolcvan centis falai vannak. Rossz állapotban vettük meg, amikor elkezdtük felújítani, a fal egy része meg is omlott, s annyi kézimunkát igényelt a díszítőelemek visszarakása, hogy a mesteremberek csak órabérre vállalták. Arra összpontosítottunk, hogy megőrizzük az eredetiséget, ne módosuljon semmi.
Nagy kert is van hozzá, minden nagyon elhanyagolt állapotban volt, próbáltuk rendbe rakni, hogy használhassuk. Amikor ideköltöztünk, láttam, hogy a szomszédban az asszonyok paradicsomot, padlizsánt, paprikát termesztenek, nekem, csíki létemre, valami fantasztikus volt, hogy ezt nem a piacon kell megvásárolni. Az első tervem: saját veteményeskert, saját zöldséggel. Első évben volt a legsikeresebb. Azóta folyamatosan megtapasztalom, hogy mennyire nehéz kertészkedni, mennyi mindenre oda kell figyelni ahhoz, hogy a mag kikeljen, fejlődjön és teremjen.

– Honnan jött a gyógynövénytermesztés ötlete?
– Ezek olyan kérdések, amikre talán később találom meg a választ, nem volt tudatos ez sem. Ez is olyan, mint a nagy szerelem. Nem tudja az ember, hogy miért lesz szerelmes. Csak később jön rá. Amikor ideköltöztünk, negyven projekt volt felírva, amiket itt meg lehet valósítani. Főleg párom, Will ötletei voltak, ő a biogazdász. Sok mindent ültettünk a kertbe, és azt vettük észre, hogy egyre több a gyógynövény, nagyon szépen szaporodtak.
– És milyen a kereslet?
– A környéken, de az egész Kárpát-medencében csodaszernek tekintik a gyógynövényt. Nagyon sokan hiszik, hogy ettől meg lehet gyógyulni, és gyakran vásárolják. De amennyire jó hírnevük van a gyógynövényeknek, annál nehezebb velük a piacon helyet kapni.
A kertben harmincféle gyógynövényt termesztenek. Elsősorban mag- és gyökértermesztéssel, évelő növények gyökerével foglalkoznak, hamarosan elérik azt a szintet, hogy egy-két hektárt is bevethetnek. Nyáron fogadnak kapásembereket, hiszen biokert lévén semmiféle vegyszert nem használnak gyomirtásra. Többnyire a megyében forgalmazzák termékeiket, de Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is árusítják bioboltokban. Legmesszebbre a magyar fővárosba jutott.
„Kétféleképpen kapunk visszajelzést termékeinkről: néha elmegyünk vásárokba, ahol találkozunk vásárlóinkkal, és ők elmondják véleményüket, a másik szempont pedig, hogy mennyire fogy az üzletben az áru.”
Nem csupán jó vállalkozás…
Az Emese által működtetett Csíki Alapítvány éveken át pályázati pénzekből szervezte az emberjogi képzéseket, konferenciákat, szemináriumokat, emberi jogokhoz kapcsolódó tevékenységeket, és a korábbi években, amikor még csak csatlakozgattunk az Európai Unióhoz, nagyon sok amerikai támogatója volt az alapítványnak. Aztán amikor beléptünk az Unióba, a velük való kapcsolat megszűnt, és Emese EU-s támogatásokba fogott, ami bár sikeres volt, de bürokratikus, fáradságos. „Rájöttem, hogy többet dolgozom a pályázatírással, mint a projekttel. Akkor döntöttem el, hogy lesz az alapítványnak egy olyan tevékenysége, amelyből jövedelmet tud kovácsolni. Abból a jövedelemből pedig tudjuk folytatni azt a munkát, amit elkezdtünk és fontosnak tartunk. Itt, Szentábrahámon találkoztam pár idős nénivel, akik csodálatosan kézimunkáznak, hímeznek és csipkét horgolnak, én is nekifogtam velük  dolgozni. Szikszai Margit néni, aki ebben a kúriában született, megmutatta édesanyja hálóingét, és nagyon elcsodálkoztam, hogy mennyi munka van rajta, milyen csipkés. Aztán olvasgattam régebbi könyvekből, hogy az asszonyoknak mi volt a hozományos ládájukban, és a sok abrosz, törülköző, ágynemű mellett hat hálóing is volt. Nagyon meghatott, és eldöntöttem: elkészítem az első hálóingemet. Aki látta, mindenkinek tetszett, és elkezdtünk hálóingeket készíteni. Aztán a hálóingek mellett kötényeket, szoknyákat, ingeket, függönyöket is varrtunk. Erre próbálok piacot keresni, mert dolgozni tudunk, szép termékeink vannak. Egy budapesti üzletlánc érdeklődött, hogy megvenné áruinkat, lehet is kapni Budapesten, Székesfehérváron és Kecskeméten. De ez még mindig nem elég ahhoz, hogy profitot termeljünk, tehát folyamatosan dolgozom ezen a tervemen. Célom, hogy képzéseket szervezzünk, és megtanítsuk a fiatalokat is kézimunkázni, hiszen most többnyire nyugdíjas asszonyokkal dolgozom együtt. Akkor ezt a tudást átadjuk a fiatal generációnak is, hisz kár lenne, ha elfelejtődne. Nem csupán egy jó vállalkozást akartunk beindítani, hanem a hagyományőrzés is célunk” – fejti ki Emese.
„Ami megtetszik, azt elkészítem”
Emese szabad idejében nemezeléssel is foglalkozik. Azért fogott hozzá a nemezeléshez, mert egy magyarországi vásárban meglátott egy süveget, ami nagyon drága volt. „Ha a piacon meglátok valamit, és nagyon tetszik, de nincs rá pénzem, akkor eldöntöm, hogy megcsinálom. Itthon nekiláttam nemezelni, de sehogy sem állt össze a gyapjú. Elmentem képzésekre, és a szerelmem lett. A nemezelés egy igazi meditáció számomra, ha le tudok ülni és rá tudok fokuszálni, el tudok veszni a gondolataimban vagy az időben. Bármi is az eredmény, elkészül egy nemeztárgy, és nagyon boldog és kiegyensúlyozott vagyok. Örömérzés, hogy eltöltöttem pár órát, ami lehet, hogy pár nap volt.
A nemezelés hagyománya jórészt Magyarországon is kihalófélben volt, Nagy Mari és Vidék István elmentek Ázsiába, és ők hozták vissza a technikát. Mindenhova elhordom a süvegeket, hogy az emberek barátkozzanak vele, és nemezkészítő képzéseket tartok. Terjeszteni, tanítani kell ezt a kézműves mesterséget. A kézimunkát is az értékeli igazán, aki tudja, hogyan készül, mennyi gond van vele, mennyi energiát kell belefektetni.
Emese, hogy nagyon autentikus legyen, tavaly a kertben beáztatta a gyapjút egy kádban, aztán többször átmosta, öblögette, addig, amíg teljesen kitisztult. Száradás után elkerült a gyapjú egy műhelybe, ahol megfésülték, ezután került vissza hozzá a gyapjútekercs. Ezt kell szappanos vízzel összedolgozni. Három alapszín van: a barna, a fehér és a szürke, a festés vegyszerrel, illetve növények segítségével készül.
„Először a mintát lerakom, aztán befödöm az alapgyapjúval, meglocsolom vízzel, és szappanos kézzel addig súrolom, amíg összeverődik a gyapjú és egy kemény, kompakt anyag lesz belőle. Sok mindent lehet nemezből készíteni, én úgy döntöttem, hogy maradok az ősmagyar formáknál, ruházatokat szeretnék készíteni, süveget, mellényt, szeretem az alkotásban azt, hogy legyen valami haszna, funkcionalitása. Dísztárgyakat nem szeretek készíteni, az sokkal jobb, amikor az ember felveszi, hordja és elnyüvi a tárgyakat. Használja azokat.”
A munka megsokszorozza energiánkat
– Két dolgot tanultam Szentábrahámon. Azt figyeltem meg, hogy itt az asszonyok rengeteget dolgoznak, a nappal kelnek, de a nappal is fekszenek. Csodálkoztam, honnan van energiájuk. Aztán rájöttem, hogy minél több energiát fektetsz a munkába, annál több marad. Akik spórolnak az energiájukkal, éppen azoknak fogy el, akik pedig nem sajnálják, azoknak gyűl, és egyre több lesz. Megfogadtam, hogy én is így akarok élni, nem akarom spórolni az időmet.
A másik dolog pedig, hogy bármibe, amit kézzel készítesz – lehet ez étel vagy ruha, bármi – beleteszed a lelkedet. Egészen másképp esik az az étel és másképp táplál, amit saját kertedből gyűjtött zöldségekből készítesz. Az első években voltak ilyen boldogító dolgok, amikor reggel kiszaladtam a kertbe, gyorsan szedtem paprikát, és az asztalra tettem a gyerekeimnek. Ki kellett találniuk a gyerekeknek, hogy az asztalon lévő étel hány százaléka házi. Arra törekedtünk, hogy a saját magunk által előállított ételt fogyasszuk. Tudom azt is, hogy azok a motívumok, díszítőelemek, amelyeket felvarrunk egy hálóingre, azok erősítik, táplálják viselőit. Karácsonykor is kézzel készült ajándékokat készítünk a családban, így sokkal szebb az ünnep.
Falun is vannak lehetőségek, források, melyekből vállalkozást lehet indítani. Sokkal több a lehetőség, mint városon.Ha önellátó életet választasz, akkor sok mindenről kell lemondanod. Ehelyett persze átértékelődikaz élet, nem azok a dolgok lesznek fontosak, mint azelőtt, amikor még városban laktál. Például nem igényeljük a televíziót. Régebben minél több helyen voltam az interneten, annál fontosabbnak éreztem magam. Ezek a dolgok átalakultak. Most jobban értékelem, ha saját zöldségemet tehetem az asztalra és azzal etetem gyerekeimet.

Nagyálmos Ildikó